Az Anjou-kori oklevéltár forráskiadvány-sorozat

Az Anjou-kori oklevéltár kiadvány-sorozat a magyarországi forráskiadás jelenlegi legnagyobb szabású vállalkozása. Kezdetei az 1970-es évek végére, a Thuróczy-krónika kritikai kiadásán munkálkodó Mályusz Elemér és Kristó Gyula tudományos együttműködésének idejére nyúlnak vissza. A feldolgozás ötlete Mályusz Elemértől származik, a kivitelező munkálatokat pedig Kristó Gyula alapozta meg az 1980-as években. A sorozat célja mindazon levéltári források tudományos feldolgozása, amelyek a középkori Magyar Királyság területére vonatkozólag 1301. január 1. és 1387. március 30. között keletkeztek, s bármilyen fennmaradási formában korunkig megőrződtek. A kötetek minden egyes okmányt közölnek – többnyire regeszta formában –, függetlenül attól, hogy már megjelent nyomtatásban vagy sem. A regeszták nyelve magyar, bizonyos szakkifejezések és a keltezésre vonatkozó rész az irat eredeti nyelvén szerepelnek.

 A regeszták az oklevél minden egyes személy- és helynevét tartalmazzák, amennyiben azoknak magyarországi vonatkozásuk van. A kötetek mindegyikét mutató zárja. A név- és tárgymutatók kötetenként tízezres nagyságrendben rögzítik a mutatóelemeket. A feldolgozás kereteit az 1322. évet követően 1-1 év iratanyagának külön kötetekbe foglalt közreadása adja. Az 1322-ig terjedő időszak dokumentumait 6 kötet fogja át, amelyeket Kristó Gyula készített el. Az első közreadott kötet 1990-ben látott napvilágot, amelyet azóta további 39 kötet követett.

A sorozat főszerkesztője 2004-ben bekövetkezett haláláig Kristó Gyula volt, azóta Almási Tibor gondozza e feladatkört. A szerkesztő bizottságnak a kezdetekkor Blazovich László, Érszegi Géza és Makk Ferenc voltak a tagjai, majd Almási Tiborral, Piti Ferenccel és Sebők Ferenccel bővült a bizottság. Kötetszerkesztői munkát a sorozatban eddig (2019) Almási Tibor, Blazovich László, Géczi Lajos, B. Halász Éva, Kőfalvi Tamás, Kristó Gyula, Makk Ferenc, Papp Róbert, Piti Ferenc, Rábai Krisztina, Teiszler Éva és Tóth Ildikó láttak el. A leggazdagabb kötetszerkesztői tevékenység Piti Ferenc nevéhez fűződik, aki egymaga tucatnyi kötetnek volt szerkesztője. Különböző szerkesztők keze alatt jelenleg 7 köteten folynak munkálatok.

A sorozat köteteit nemcsak a szűken vett történettudomány, hanem minden olyan segéd- és rokontudomány hasznosítani tudja, amelyeknek érdekeltségük lehet a fennmaradt írásos információk felhasználásában. A feldolgozás célul tűzött teljessége lehetőséget teremt arra, hogy minden megközelítési szempont esetén az eseti adatok helyett adatsorok vizsgálatára nyíljék lehetőség. A feldolgozás teljessége nemcsak azt jelenti, hogy valamennyi archiválisan mutatókban regisztrált, illetve már csak publikált formában fellelhető irat önálló dokumentumegységként kap helyet a kötetekben, hanem az azonos tartalmú, különféle fennmaradási formájú iratok egymással való filológiai összevetése, szöveghagyományuk tisztázása, korábbi publikált változataik bibliográfiai apparátusokban történt hozzájuk rendelése ugyancsak teljes körűen megtörténik a feldolgozás során.

 A munka eredményei egyszerre hordoznak nemzeti és nemzetközi jelentőséget. Minthogy az egykori országterületen ma számos állam osztozik, így a feldolgozás révén a térség közös múltja elevenedik meg a feldolgozott dokumentumokban. Tudott dolog, hogy az utódállamok történettudománya ugyanezen forrásanyag kiaknázásával jut nyersanyaghoz önnön térségeik 14. századi előtörténetének megrajzolásához. Ám míg azok minden esetben szükségképpen szemezgetve, szelektíven – és sokszor torzító interpretációval, esetenként pedig prekoncepcióval – nyúlnak a fennmaradt iratokhoz, hogy népük múltjára vonatkozó elméleteiket forrásbizonyítékokkal támogathassák meg, addig a magyar történettudomány az egyetlen, amely elfogulatlanul és objektivitással tud viszonyulni e forrásanyag egészéhez, minthogy egykori összefüggő és egybetartozó ország-területéhez kötődik a teljes megőrződött, feldolgozandó iratanyag. Természetesen a teljességhez viszonyítva megítélt forrásinformációk helyi értéke tekinthető reálisnak és valóságosnak a szelektív felhasználásban rejlő torzítás veszélyével – előre megfontolt tudatosság esetén pedig lehetőségével – szemben. Emiatt a középkori magyar állam hagyományainak torzításmentes megőrzése és megvédése érdekében van hallatlan jelentősége annak, hogy a magyar történettudomány elvégezze a teljes iratanyag egységes tudományos feltárását és a munkálatok eredményeinek közzétételét, amely feladatnak a 14. század vonatkozásában elsősorban az Anjou-kori oklevéltár sorozata hivatott eleget tenni.

Szeged, 2019. február 17.

Dr. Almási Tibor
főszerkesztő